2012. január:

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!
Zenekarunk háza táján a következő dolgok történtek az elmúlt hónapokban: Mivel nem találtunk új dobost, Attila elvállata a dobosi teendőket, legalábbis, amíg nem találunk új dobost, így megalakult egy - egyelőre- 4 fős mumus felállás, ahol az eddigi két gitár helyett csak egy van, de így legalább egy koncertképes felállással kezdhetünk az új évbe. A dalaink is íródnak közben gőzerővel, újabb 2 új szerzeményt kezdünk januárban próbálni, ha minden igaz, ezeket a következő koncertjeinken hallhatjátok is már. Mindezek mellett elhatároztuk, hogy az év elején nekiugrunk az első mumus album elkészítésének. Pontos dátumok még nincsenek, de elvileg hamarosan elkezdjük a felvételek készítését. Az első mumus lemezen valószínűleg szerepel majd minden eddig bemutatott dalunk, és még jó pár, amit eddig nem hallhattatok. Változatos, érdekes és erős lemeznek ígérkezik, terv szerint 10-12 nóta lesz rajta, ami már szinte biztos, hogy így egy óránál is hosszabb anyag lesz.

Addig is itt az egyik új szerzeményünk próbatermi felvétele, nagyjából így szólt egy december elején rögzített próba alkalmával:


2011. október:

Továbbra sem találtuk még meg az új dobosunkat, várjuk a jelentkezőket a posztra! Többek közt emiatt is kicsit vesztegel most a zenekar pályafutása. Azért a háttérben zajlanak munkálatok, újabb dalok íródnak, Lesz például egy Lovecraft- regényt feldolgozó angol nyelvű mumus dal "innsmouth" címmel, ami terjedelmét tekintve is, és kidologzottságában is igen tekintélyesre sikeredett... De íródnak más újdonságok is, lesz például olyan mumus dal is, aminek ezúttal nem Tamás írta a szövegét. Ezeken kívül lesz még egy kicsit szokatlan felállású koncert is november végén, amikor is dobosunk nem lévén, Attilla fogja a dobokat gyilkolni, így csak egy gitárral állunk színpadra. Az eseményen egyébként a zenekar több tagjai is felbukkan majd más zenekarokban vendégzenészként, illetve teljes jogú tagként is. Tamás Punk Whiskey névre keresztelt ír kocsma-zenét játszó bandája itt fog bemutatkozni, illetve a T2 jam sessionben is két mumus tag zenél, és még a mumus koncertnek is lesz vendég-zenésze, de a többi legyen meglepetés.... A fellépés "zártkörű" lesz, de azért akit nagyon érdekel, az biztosan be tud majd jutni, ha van olyan elvetemült "rajongó", aki ezt semmiképp nem szeretné kihagyni, az írjon a zenekar facebook oldalának üzenőfalára ez ügyben!

2011. szeptember:

Jó szokásunkhoz híven "rossz szokás" címen elkészültünk egy újabb mumus dallal. Ez a nóta azt hiszem kicsit talán meglepő lesz majd tőlünk, ez az eddigi legrövidebb szerzeményünk, de nincs ok aggodalomra, ezzel együtt is igen tartalmas darab.. Ahogy már többször is említettük emellett jó néhány dal van még a tarsolyunkban, jelenleg 3 dalunk van kézen zeneileg, és szövegek tekintetében is, melyeket igyekszünk mielőbb levinni a próbaterembe, és összepróbálni... ...és egyre több az ötlet, a félkész dal is! Ha így haladunk lassan elkezdhetünk gondolkodni, hogy mi legyen az első mumuslemez címe, mert lassan meglesz az egy lemezre való anyag is.. :)

2011. augusztus:

A tavasz- nyári fellépéssorozat után a zenekar most új dalokon dolgozik, rengeteg ötletünk van, remélhetőleg nemsokára jónéhány kész dalt is magunkénak tudhatunk. Azonban a koncertek között sem voltunk tétlenek, elkészült ugyanis a "Nemfekete" című legújabb mumus dal, melyet ezalkalommal Attila írt, és ahogy az lenni szokott, a szövegekért pedig Tamás a felelős... Ezt a dalt az utolsó 3 fellépésünkön már be is mutattuk, szóval akik ott voltak azoknak talán ismerős lesz, akik pedig még nem hallhatták, azoknak ízelítő gyanánt ajánljuk az alábbi videót! Sajnos a hangminőség elég vacak, de azért megosztjuk veletek...

Két újabb Koncertdátum!


Július 30. - Budapest, Total Metal Klub - METAL CAVALCADE
Fear Yourself / Project for a better Dream / Hit The Gas / mumus

Augusztus 20. - Budapest, Rocktogon - Alcohol / Nikotin / mumus koncert

2011. július:

Befejeztük tavasz-nyári "turnénkat", így egyelőre nincs kilátásban több koncert. Persze ha kapunk felkérést, akkor lesz még fellépés, de most egyelőre őszig elvileg pihi van. Utolsó koncertünkön, Kaposváron, az EMI-táborban bemutattuk legújabb szerzeményünket is, melyet egyelőre még nem rögzítettünk, így aki hallani szeretné annak várnia kell a legközelebbi koncertekig. A nyár további részében az újabb dalok megírására fogunk koncentrálni, így várhatóan az ősszel, ha elcsíptek egy-egy mumus koncertet várhatóan több új dalt is hallhattok majd. Addig is nézegessétek, látogassátok időként honlapunkat, facebook profilunkat, mert időnként azért felkerül némi újdonság... mint pl. legutóbb a koncerteken készült videofelvételekből összeállított klip a nincs tovább című dalhoz:

2011. június:



Túl vagyunk tavaszi koncertkörútunk nagy részén, már csak egy koncert maradt a sorban, a Kaposvári EMI-tábori fellépés. Méltó zárópontja lesz ez a koncert a bemutatkozó koncert-sorozatunknak. Itt már a legújabb mumus dalt is meghallgathatjátok, amit eddig még sehol sem játszottunk! Gyertek el minél többen, ez most nem egy szimpla koncert lesz, hanem egy harci-bemutatókkal, előadásokkal, kézművesprogramokkal, borkóstolóval, és még megannyi más programmal megtűzdelt rendezvény lesz, ráadásul olyan zenekarok játszanak esténként a színpadon, mint az Ismerős Arcok, Romantikus Erőszak, Beatrice, P. Mobil, Lord, vagy a Hungarica, és a sort még folytathatnánk...

2011. május:

Új koncertdátum! Június 2. - Rocktogon!!!
Feltettük a legutóbbi koncertjeinken készült fotókat médiarovatba, kellemes böngészést kívánunk hozzájuk!
Túl vagyunk koncert körútunk első két fellépésén, ahol bár nem túl népes publikum előtt, de jó hangulatban sikerült bemutatnunk eddigi munkásságunk gyümölcsét. Nem sokára következnek a további fellépések, érdemes figyelni a koncertidőpontokat! Időközben gőzerővel dolgozunk a további új mumus dalokon, és reméljük nemsokára be is tudunk majd mutatni közülük néhányat a fellépéseinken

2011.április vége:

Megjelent a zenekar demo lemeze, "erről ennyit" címmel! A lemezt a koncerteken a zenekartól lehet beszerezni, természetesen ingyen, illetve a honlap média/zene rovatában meghallgatható, és le is tölthető. A lemezeket bátran másoljátok, az mp3-at bátran töltsétek le minél többen, s ha tetszik, jutassátok el minél több ismerősötöknek. Egyébként túl vagyunk első két koncertünkön, ahol bár nem túl nagy közönség előtt, de egész jól sikerült "hangversenyt" adtunk... Így a zenekarunk nemrég megszilárdult tagsága át esett a tűzkeresztségen. Reméljük eljövendő koncertjeinken még sokatokkal találkozunk majd!

2011.április:

A mumus csapata újabb hirtelen tagcserén esett át, ezúttal Erfan helyére érkezett új szólógitáros Tóth Attila személyében, koncerteinken már ő fog velünk játszani.

A már meghírdetett, május 28.-ai koncert a Crazy Mamában rajtunk kívül álló okok miatt elmarad. Mindenkitől elnézést kérünk, aki esetleg tervezte voln azt a bulit!

2011.március:

Még címü dalunkhoz elkészült egy klipp, ennek örömére most ki is tesszük ide!



..egyébként készl a mumus-demó is, és bár eredetileg decemberre kellett volna elkészülnie, most úgy néz ki, hogy kb. április közepe vége tájára lesz belőle valami. Jó hír, hogy az időbeli csúszásnak köszönhetően egyel több dalt tudunk feltenni majd a korongra. Ha minden igaz, a koncertjeinken már hozzá is juthattok a lemezekhez, amiből egyébként csak öszesen 100 db fog készülni, szóval megéri majd jönni a koncerteinkre április-májusban... Hamarosan bővül a koncrtidőpontjaink listája is, érdemes figyelni!

2011. február vége:

Újabb koncertidőpontok!

Budapesten, a Crazy Mamában, a "Rock Metál Őrület" nevű rendezvényen, illetve Dorogon a Kacsa nevű szórakozóhelyen is fellép a mumus! A részleteket a "koncertek" aloldalon találjátok, az információkat folyamatosan frissítjük, amint valami újat tudunk meg...

2011. február:

Hamarosan élőben is megtekinthetitek a mumus zenekart! Tavasszal koncertsorozatot tervezünk, s máris van egy biztos fellépésünk a Kaposvári EMI-táborban! Ez a fellépés július 1.-én lesz 20:00 - kezdettel. A táborban még jónéhány zenekar fellép majd, példaként pér név: Hungarica, Sustain, Lord, Beatrice, Romantikus Erőszak. További információk hamarosan!
...és további koncertdátumokkal is tudunk majd szolgálni hamarosan!

A próbateremben is zajlik közben az élet! Már az első két mumus dalt, és jó pár feldolgozást gyakorol a zenekar, s kezd is összeállni a dolog, ráadásul napokon belül elkezdjük a legutóbb befejezett mumus dal, a "holnapután"-t is játszani, hogy végre bemutathassuk a koncerteken, sőt a napokban megszületett, illetve születőben van az első próbatermi jammelésből kialakuló mumus dal is, tehát jó esélye van, hogy a koncerteken már 5 mumus dalt tudunk bemutatni a közönségünknek, tehát készüljetek, hogy le ne maradjatok a fellépésekről!

2011. január:

Megtaláltuk a zenekar új dobosát, mostantól Wiezner Dávid fogja csépelni a bőröket a mumus zenekarban. Most hogy végre újból koncertképessé vált a mumus felállása, ezerrel készülünk egy tavaszi koncert-körútra, ahol most már feltehetőleg 4, vagy öt saját dalt fogunk tudni előadni, hiszen időközben haladtunk valamennyit az új dalok komponálásával is.
Elkészült az Újévre a "nem adom" című első mumus szerzemény felvétele is, amit itt a honlapon meg is hallgathattok. Érdekesség, hogy körülbelül egy évvel ezelőtt született ez a dal, s ez indította el azokat a folyamatokat, melyek a mumus zenekar megalakulásához vezettek. Jó szórakozást kívánunk hozzá, reméljük, szeretni fogjátok.
Mi pedig igyekszünk, hogy mielőbb bemutathassuk nektek koncertjeinken Dávidot, és az újabb mumus-dalokat is!

2010. december:

Végre megtaláltuk basszusgitárosunkat! Kicsit tartottunk tőle, hogy Szabó Tomi helyét nehéz lesz majd betölteni, mivel elég magasra tette a mércét tudásával, s teljesítményével, de szerencsére sikerült megtalálnunk méltó utódját Tóth Gyula személyében. Így most már csak a dobos poszton kell rendet raknunk, és persze továbbra is kitartóan keressük billentyűs / sampleresünket. ... S ha végre rendeződnek soraink neki állunk végre leszervezni egy kisebb-nagyobb koncert-turnét is...
A karácsonyfa alatt nem valószínű, hogy idén bárki is mumus-cd-t lát, mert a felvételekkel, s a keveréssel is kicsit megcsúsztunk, így valószínüleg már csak jövőre lesz kézzelfogható eredmény. Ennek legfőbb oka, hogy a tagkeresés miatt az utóbbi időben kicsit belassult a zenekar élete, mivel nem tudtunk rendesen próbákra járni, ki is estünk kicsit a ritmusból, ez persze a felvételek alkalmával ki is derült...
Mindazonáltal felkerült a Még című dalunk felvétele a média rovatba, ezt már hallgathatjátok.

Mostantól a bal alsó részen az "Újdonságok" részben a mindenkori 2 legfrissebb dalunkat lehet majd meghallgatni, ami jelenleg az összes publikus felvételt is jelenti, de természetesen rövidesen újabb felvételek kerülnek fel, s akkor már lesz különbség a "zenék" menüpont és a bal alsó rész tartalma közt...
További hírünk, hogy Erfan az utóbbi hetekben apa lett, s ha mindez nem lenne neki elég, jelenleg éppen egyik legnagyobb vágyát váltja valóra, s saját próbatermet készít. Sajnos kicsit ez is kiveszi az energiáit a zenekarból, de mivel januárban elvileg a próbahely is elkészül, utána, már ha minden igaz végre teljes gőzre tudunk majd kapcsolni, és saját próbatermünk is lesz... És persze akit érdekel az új próbaterem, majd itt a honlapunkon is talál rá hivatkozást...
Hát így nézünk most a jövő év elé, reményteljesen, jó kilátásokkal.

Ezzel kívánunk mindannyiotoknak kellemes ünnepeket, és boldog új évet, melyben remélhetőleg már sokkal kézzelfogahtóbb eredményekkel tudunk majd szolgálni!

2010. november:

Új fotók a média rovatban!
Az elmúlt hétvégén újabb két dal felvételeit sikerült elkészítenünk, s néhány képpel meg is örökítettük ezt, a képeket a média rovatban megtaláljátok. A keverési munkálatok is folynak tovább, s lassan, de azért biztosan haladunk. Szabó Tamás kisegít bennünket a felvételekkel, így a felvételeken még az ő játékát hallhatjátok majd, hiszen utódját egyelőre még nem iskerült meglelnünk. Tamásnak nagyon hálásak vagyunk jóbaráti segítségéért!

2010. október:

Továbbra sem jött még el a jó hírek ideje a zenekar háza-táján... Szabó Tamás is elhagyta a zenekart. Magánéleti okok, és egyéb elfoglaltságai miatt nem volt elegendő ideje a zenekarban való teljes erőbedobással való részvételre. Így most inkább minden erejével családjára, s egyéb elfoglaltságaira fog koncentrálni. Mindezekhez sok sikert kívánunk neki, és nagyon köszönjük, hogy velünk zenélt, igen sokat köszönhettünk neki.

Zenekarunk tehát basszusgitárost, dobost, és billentyűst is keres, akit érdekel valamelyik poszt kérjük jelentkezzen az alábbi email címen: istennyila.almos@gmail.com

...Mi pedig haladunk tovább a tervezettnél ugyan kicsivel rögösebb úton, folytatva mindazt, ami mellett elkötlezetük magunkat, s megteszünk mindent azért hogy mielőbb teljes felállással állhassunk hallgatóságunk elé. Az elkövetkező hónapokban elkezdjük első demónk felvételeinek rögzítését, reményeink szerint karácsonykor már a fa alá lehet tenni majd első kiadványunkat, melyen a koncerten már hallott saját szerzemények mellett legalább egy új dalt is hallhattok, ha minden jól megy akkor többet is...
És végül egy kis pozitív fejlemény: már egyeztetünk az elsőként jelentkező zenészekkel, reméljük mielőbb megtaláljuk küztük mind Zsolt, mind Tamás méltó utódját.

2010. szeptember:

Jó hírekkel egyelőre nem szolgálhatunk azoknak, akik következő fellépéseinkről, vagy új dalainkról várnak híreket… Sajnálatos módon a sors úgy hozta hogy a mumus zenekar és Domonyi Zsolt dobos útjai elválnak, legalábbis a zenekari együttműködés jegyében. Arról, hogy a Zsolti után maradt űrt ki fogja a zenekarban betölteni, még nem tudunk nyilatkozni, egyelőre keressük a megfelelő embert. Ettől függetlenül a zenekar nem áll meg, az új dalok íródnak, és igyekszünk mindent megtenni, hogy mielőbb újra valamely színpad deszkáin állva adhassuk át nektek, a közönségnek, mindazt amit csak a mumus zenekar adhat… Zsoltinak ezúton köszönjük mindazt amivel gazdagította a zenekart!

2010. augusztus:

Frissült a média rovat tartalma!
Felkerültek a koncerten készült fotók, és videok, így most már 3 szerzeményünket is meg lehet hallgatni a honlapon, s emelett,
találtok még pár feldolgozást is. Akinek mindez nem elég, látogasson el a youtube-channel-ünkre, ahol további néhány felvételt találhattok!
http://www.youtube.com/mumuszenekar
További újdonság azoldal alsó részén, hogy felzárkóztunk a web 2.0 -s elvárásokhoz, és immár egyetlen gombnyomással lehet oldalunkat a facebookon "lájkolni", és iwiw-en megosztani is...

Készül legújabb szerzeményünk!
Tulajdonképpen egyszerre két új dalon is dolgozunk, ezek közül először várhatóan "Holnapután" című munkánk lát majd napvilágot, melyet szeretnénk mielőbb élőben is bemutatni. Nem is árulunk el róla sokkal többet, legyen annyi elég, hogy igen ígéretes, ami eddig elkészült belőle.

2010. július:

A pénteki bemutatkozó koncert sikeresen és elsősorban nagyon jó hangulatban lezajlott.
Ezúton is szeretnénk megköszönni mindenkinek aki ott volt és együtt bulizott velünk ezen a „meghitt” estélyen.
Azoknak pedig akik nem tudtak eljönni üzenjük, hogy a mumus zenekar elkezdte árnyaiból való kibontakozását, az év végéig többször is lesz alkalmatok még átlépni velünk az árnyak határát…

A kép és hanganyagok hamarosan láthatók és hallhatók lesznek az oldalon, látogass vissza később is és keresd a „média” fül alatt!



2010. július:

Végre elkészült a honlapunk. Természetesen még van mit bővítgetni rajta, főleg a média, illetve a letöltések rovatban, de ezt majd idővel folyamatosan frissítgetjük.


2010. július:

2010 Július 30. - Bemutatkozó koncert - EMI-klub:
A zenekar bemutatkozó koncertjét Budapesten tartja, az EMI-Klubban (www.emiklub.hu), mely a Nyugatitól 5 percre található. Pontos cím: EMI-klub / Budapest, VI. ker. Bajcsy-Zsilinszky út 59.
Belépőjegy: 300ft - Ezt a jelképes összeget az EMI-Klub működésének támogatására ajánljuk fel. A fellépés során elhangzanak majd a zenekar új saját szerzeményei, és néhány klasszikus keményzenei feldolgozás is. A Klubban a pultnál baráti áron lesz kapható mindenféle kellemes hangulatjavító itóka, üdítő, stb.
Kezdés: 21:00, kapunyitás: 20:00